Séta a városban

Csörög a tányér, a pohár. A kis naposok, bár óvatosan szedik le az asztalról s rakják tálcára azokat, mégis összekoccannak, csörögnek.
-- Ha készen vagytok a reggelivel -- szól az óvó néni --, foglalkozás órán elmegyünk sétálni.
Pillanatok alatt sorba állt a kiscsoport, kéz a kézben. Alig várták az indulást. Imádtak sétálni a városban. Sok érdekességet láttak minden séta alkalmával.
Óvó néni megfogta a sor elején álló Zsófi kezét. Dadusnéni Peti kezét fogva zárta a sort.
-- Hová megyünk? -- érdeklődött Zsófi.
-- Először elsétálunk a vasútállomásra. Megnézzük a vonatokat, amelyek úgy futnak az ország városai, falvai között, mint a testünkben az erek. --felelte az óvó néni. -- Arra kérlek benneteket, hogy legyetek óvatosak, viselkedjetek rendesen! Ne ugráljatok és a magyarázatokra nagyon figyeljetek!
-- Ígérjük így lesz. --zúgták a gyerkőcök, s közben izgatottan sugdolóztak egymás között, milyen is lesz az a hatalmas vonat.
Mint kitűnt, vonaton még egyik kiscsoportos sem utazott.
-- Mi a nagyihoz -- mondta Eszter -- mindig autóval megyünk.
-- Mi meg busszal. --jelentette ki Dani.
Teli izgalommal sétáltak a város szélén épült vasútállomáshoz.
Szájtátva nézték az éppen kiinduló, emberekkel tömött vonatot, amit egy vasutas bácsi irányított, egy zöld kerek táblával, jelezve, hogy mehet a vonat, szabad a pálya. Nézték az állomás előtt a vasúti síneken várakozó villanymozdonyt.
A vezető bácsi mosolyogva köszönt a csöppségekre. Leugrott hozzájuk:
-- No, ki szeretne szétnézni ebben a masinában?
-- Én!
-- Én! -- kiáltották kórusban gyerekek.
A bácsi nem lepődött meg ezen. Felemelte Zsófit, majd Esztert. Feltette a mozdonyra.
A két kislány azt sem tudta mit nézzen:
-- Ez mi?
-- És ez mi? -- kérdezték és mutogattak ide-oda csöpp kezükkel.
A vasutas bácsi szép sorjában elmagyarázott mindent.
-- Ez az indító kulcs. Ez a fékező rendszer. Ez a síp. --s megnyomta a gombot. Felharsant a fütty szó. Fütyült a mozdony.
Visongtak a gyerekek. Röpke egy óra alatt mindenki megismerkedett a villanymozdony belsejében lévő összes műszerrel.
-- Mekkora sebességgel száguld ez a mozdony?-- kérdezte kíváncsian Peti.
--Nyolcvan-száz kilométerrel -- válaszolt a vezető bácsi.
-- Hű, az óriási! -- nyitotta tágra a csodálkozástól a szemeit Peti.
Már a belváros utcáin sétált a kis csapat, de még mindig a vonatról beszélgettek izgatottan:
-- Micsoda hatalmas kerekei voltak! -- ámuldozott Sári.
-- Itt megállunk. -- szólt az óvó néni egy bolt előtt. -- Ez egy zöldséges bolt. Bemegyünk.
Itt is volt nézni való! A polcokon szépen rakva sorakoztak a káposzták, saláták, zöldségek, sárgarépák. Ládákban csábítóan mosolyogtak az óvodásokra a piros, fénylő almák.
-- Nézd Eszter, mennyi narancs! -- kiáltott fel Zsófi a narancsok láttán.
-- Ott meg banán hegy van! -- nyalta végig nyelvével a szája szélét Peti.
Óvó néni elővette a pénztárcáját.
-- Kérek tizenkét darab érett banánt. -- mondta az eladó néninek. S amikor megkapta, megkérdezte:--Mennyit fizetek?
-- Egy kiló és negyven deka, százötvennégy forintot kérek. -- mondta a boltos néni.
Óvó néni kifizette a banán árát, amennyit az eladó mondott. Figyeltek a gyerekek a vásárlásra, hogy cserélt gazdát a pénz és a banán, s közben a banánt csak úgy tömték a szájukba.
--Ez ám a finom! -- dicsérték és az óvó néninek megköszönték.
Visszafelé sétálva az óvodába, megtekintettek sok-sok kirakatot.
-- Nézzétek azt a szép kis faragott asztalkát! -- mutatott óvó néni a kirakatba.-- Ügyesen megmunkálta az asztalos bácsi. Akinek szüksége lesz erre az asztalra, eljön ide a boltba, és a pénzéért megvásárolja.
Gyönyörködtek sok szép játékok között, fodrosra varrt hálóingek, blúzok és szoknyák láttán.
-- Óvó néni tessék nézni, ebben a kirakatban gépek vannak! -- mutatta Dani. -- Itt még traktor is van.
-- Igen, ezek szerszámgépek.-- magyarázta óvó néni.

Éppen delet harangoztak, mikor visszaért az óvodába a kis csapat. Korgott a gyomruk az éhségtől, a lábuk fájt a sok menéstől. Ebéd után, amikor kis ágyukba pihenni tértek, még mindig a látottakról meséltek.

-- Az óvodából hazafelé menet, Zsófi nem fogyott ki az élménybeszámolóból. Mesélt, mesélt Cirminek.
-- Képzeld bajszoskám a vonatvezető bácsi, amiért vezeti mozdonyt, fizetést kap.
-- Mi a csodát kap? Fizetést? Ilyen ennivalóról én még nem hallottam. -- csodálkozik a cica.
-- Oh, te butus, te. -- nevet a kislány. -- A fizetés nem ennivaló, hanem pénz. Ezen a pénzen tud venni ennivalót, ruhát tüzelőt.
-- Most már értem. Tehát az emberek azért dolgoznak, hogy cserébe a munkájukért pénzt kapjanak, azon aztán azt vesznek, amire szükségük van. -- gondolkozott hangosan Cirmi. -- A te apukád is pénzt kap azért.
, mert cipőket készít és javít?
-- Igen. -- felelte Zsófi. -- Apa azért készít cipőket, hogy az embereknek legyen szép divatos cipőjük, amit a lábukra húznak. Cserébe ezért apa pénzt kap, amin nekem vesz ruhát, játékot, fagyit, magának autót.
-- S anyukádnak szép bútort, mosógépet, amit egy másik bácsi készít. -- tette hozzá Cirmi cica. -- Nagyon érdekes ez, mindenki dolgozik, hogy mindenkinek jó legyen.
-- Ez így van Cirmikém. Ma ezen a sétán sok mindent megmagyarázott nekünk az óvó néni.