Az első nap

Megszólal a falióra kis kakukkja: -- Kakukk, kakukk hét óra!
-- Ne hangoskodj! -- morog rá Zsófi. -- Aludni szeretnék! -- s fejére húzza a takarót.
-- Nem úgy van az! Fürgén ki az ágyból! egy-kettő a fürdőbe! -- szól be az ajtón anya.
Zsófi meg sem moccan. Úgy tesz, mint, aki nem hallja. Remeg a gondolattól, hogy mennie kell óvodába.
De jaj, anya, mily könyörtelen, Takaróját lerántja róla hirtelen!
-- Sietni kell kislányom, mennem kell dolgozni a gyárba, de előtte téged beviszlek hamar az óvodába.
Soha még így nem esett rosszul Zsófinak a felkelés. Reszkető kezével sehogy se ment a fésülködés. Húzta, ráncigálta szép hosszú haját, de a fájdalmat nem érezte egyáltalán.
Nagyobb volt szívében a harag és a félelem:
-- Miért tesz ezt vele anya? Miért hagyja ott az óvodába? -- sehogy sem értette.
Akármilyen lassan is, de elkészült mindennel, indulásra várva állt az ajtóban könnyes szemmel.
-- Gyere Zsófikám, siessünk, mert elkések. -- fogta meg a kislány kezét édesanyja.
-- Várj anyu! -- kiáltott a gyermek, s futott vissza a szobába. A Brumi mackójával jelent meg újra: -- Őt a világért itthon nem hagyom! -- mondja.
Elől ment anya kézen fogva húzta Zsófit.
Zsófi pedig maga után húzta a kis macit.
Mosolyogtak, akik látták így őket az utcán, buszon, villamoson.
Így értek az óvodához, nem vették észre, hogy egy kis cirmos cica utánuk oson.
Visít Zsófi, könnyei csurognak: -- Anyu értsd meg kérlek, nem akarok itt maradni!
Óvó néni türelmesen és kedvesen szól a kislányhoz: -- Adj puszit anyukádnak, s gyere a pajtásokhoz.
Két kézzel kell lefejteni Zsófit anyjáról, aki nem tud megszólalni a fojtogató sírástól.
Érzi a kis cica, hogy valami nagy baj van most, s mindent elkövetne, csak tudna a kislányon segíteni.
Toporzékol,rúg, vág Zsófi: -- Anyu, anyu ne hagyj itt!
-- Ha munkámnak vége, jövök érted!
De ez nem vigasztalja Zsófit.
Odaszalad Eszter, Sári és Dani is: -- Ne sírj, gyere velünk játszani!
-- Nem akarok! -- szipog Zsófi, és rájuk sem néz.
Nem fogadja el a reggelit sem, pedig csábítóan kacsint rá az asztalról a finom édes méz.
Csak fogja két kezében mackóját s el nem mozdulna a a fal mellől, a könnye továbbra is folydogál a két szeméből.
Ragyogóan süt a szeptemberi nap. Hívogatóan hinti szét melengető sugarait.
Ki is mennek az udvarra játszani, futkosni a gyerekek.
Hintáznak,karikáznak, labdáznak és kergetőznek.
Csak Zsófi áll a kerítésnek dőlve, vágyakozva néz ki a járókelőkre.
Könnye még mindig nem apad, s a sok fújástól az orra is jól bedagad.
Egyszer csak felfigyel a cirmos cicára, aki nem tágított az óvoda kerítése mellől.
Látja a kislány bánatát,kitalálja annak fájó gondolatát.
Eszébe jut ismét, hogy segítsen rajta, így begörbíti hátát, farkát magasba tartja.
-- Minyájú pici lány, miért itatod az egereket?
Beugrik a kerítésen és Zsófi lábához dörzsöli selymes szőrét: -- Ne sírj! -- dorombólja halkan. -- No ne sírj már, itt maradok veled, s ha te is akarod a barátod leszek.
Abbahagyja Zsófi a szipogást s felemeli arcához a kiscicát.
-- Persze, hogy akarom, hogy a barátom legyél. -- s eljátszanak ketten, míg meg nem szólal a templom harangja, jelezve, hogy itt a dél.
-- Most menj be szépen Zsófikám a többi gyerekkel és edd meg az ebéded. Alvás után várlak megint, s ha érted jön anyukád, elkísérlek haza.
Be is megy a kislány az ebédhez ülne, ha el nem eredne újra a könnye.
-- Anyut akarom! -- zokog fel.
Óvó néni megsimogatja, bátorítóan mosolyog:
-- Egyél Zsófi hamar. Nézd a többiek is esznek, Sári és Dani már másodszor merítenek.
Megpróbálja Zsófi lenyelni könnyeit és vele együtt egy pár falatot, de nem tudja elfelejteni a gondolatot: -- Miért hagyta itt anya? Jön-e érte majd, vagy elfelejti?
Ezekkel a szomorú gondolatokkal bújt be kis ágyába, de sehogy sem tudott elaludni. És ahogy így álmatlanul sírdogálva forog jobbra-balra, ekkor egy pici, piros ruhás kedves lény ugrott mellé az ágyba.
-- Pszt, ne félj! Én vagyok az álommanó, messziről jöttem,
Üzentek értem, s azon nyomban nagy sebesen repültem.
idetelepedek kényelmesen a párnád szélére,
S álomport hintek álmos két szemedre.
Hunyd le kis szemed, aludj csendesen,
Álomország tündére fogad téged kedvesen.

Egy ugrás csak, s már itt is vagyunk meseország kellős közepében,
Nézzünk körül kissé a madarak és állatok sűrű erdejében.
Széthajtja Zsófi a bokrok üde zöld és harmatos ágait,
Mereszti szemét és csodálkozva nézi az állatok játékait.
-- Nézd manócska! Ugrálnak, bújócskáznak vidáman!
-- Igen Zsófiám épp úgy, mint ti játszotok az óvodában!

Egyetlen madárka és állatka sem sír, nem húzódik félre,
Felszabadultan, boldogan játszanak óvó nénik örömére.
S ha eljő az idő, anya, apa siet értük, haza viszik őket,
Délután szüleikkel beszélgetnek, játszanak, készítenek etetőket.
-- Véletlen sem kell attól tartaniuk, hogy anyjuk ott felejti őket?
Kérdi Zsófi szipogva. -- Nem ám, hiszen anya gyermekét szereti!

Elővesz a manó akkor egy csodálatos varázstükröt, a lányka elé tartja:
-- Nézz bele Zsófi -- biztatja -- ez szüleidet neked megmutatja.
-- Jé! Ott van anyu, dolgozik, a számítógépet programozza!
-- Ott meg apu! --kiált a kislány.-- Ő meg a cipőt foltozza!
Mind a ketten munka közben sűrűn az órára néznek,
Sietnek, hogy gyermekükért az óvodába időben érkezzenek.

Ugye, ugye, most már tudod, hogy nincs miért sírnod,
Ha felébredsz vidáman kell a gyerekekkel uzsonnáznod.
Szót fogadott Zsófi a kis manónak, elaludt mélyen,
S ébredés után nem sírt, az asztalhoz ült szépen.
Egymás után nyelte a finomabbnál finomabb falatot,
Amikor jól lakott, eltette a cicának a maradékot.

Tárt karokkal futott édesanyja elébe: -- Jó, hogy jöttél értem!
-- Ahogy a munkámmal elkészültem, siettem, ahogy ígértem.
Óvó néni beszámolt a nap eseményeiről részletesen:
-- Nem volt a kislánnyal semmi baj, délután különösen.
Szeretettel nézett Zsófira anyu, simogatta haját büszkén,
Apa is boldog lesz, hogy úrrá lett a bátorság kicsi gyermekén.

Otthon Zsófi csak mesélt, csak mesélt a cirmos cicáról,
A piros ruhás álommanóról, s a gyönyörű Álomországról.
-- Nem félek ezután az oviba menni! -- kiáltott örömmel,
--Dolgozhattok nyugodtan, én várlat benneteket türelemmel.
-- Óvó néni vigyáz rám és jóra tanít, a pajtásokkal játszom,
-- Cirmi cica a barátom s alvás közben Meseországot bejárom!