Zsófi és a jelzőlámpa

Szervusz Cirmi barátom, jó reggelt, látod nagy lány vagyok,
Apu, anyu úgy döntött, óvodába ezután egyedül járhatok.
Tudom, ha a jelzőlámpa piros, tilos a túloldalra átmennem!
Ha a lámpa sárga, még mindig nem szabad a járdáról lelépnem!

De, ha zöldre vált, nincs akadály semmi,
Szabad az úttesten szépen áthaladni!
Ezt nem elég tudni, be is kell tartanom,
S akkor hidd el hosszú bajszoskám, nem lesz soha bajom!

Elismerően bólint a cica: -- Nagy vagy Zsófi, látom,
Én azért elkísérlek az óvodába, hisz te vagy a barátom.
Így mennek együtt zöld jelzésen át az úttesten,
Barátságosan mosolyog, aki látja őket kettesben.

Séta az óvodába

Békésen alszik kis ágyában Zsófi. Mellette a maci is még az álom országát járja.
-- Ébredj kincsem! Ébredezz! -- lép ágyához édesanyja.
Kinyitja szemét a gyermek és ijedten néz:
-- Mi történt, valami baj van anya?
-- Dehogy kicsim, semmi baj nincs. -- mosolyog anya. -- Gyere öltözz, sétálni megyünk.
Piros szoknya, fehér blúz, rákerül a kislányra, előre szalad ki a kapuba:
-- Merre megyünk erre-arra? -- s két kezével mutat mindkét irányba.
Utoléri az asszony eleven gyermekét:
-- Add a kezed Zsófi, elsétálunk az óvodába.
Ijedten kapja anyjára szemeit Zsófi:
-- Ilyen hamar, máris? -- kérdi.
Nem maradsz ott ne félj, csak szétnézünk. -- nyugtatja anya.
De a kislány szíve hevesen kalimpál.

A kapuban óvó néni várja kedvesen:
-- Gyere Zsófikám, nézzünk szét a teremben. Ő Sári. -- mutat egy copfos hajú leányra. -- Itt van Peti és Dani.
Zsófi csodálkozva nézi őket: -- Hű, de egyformák!
-- Igen így van, mert ők ikrek.
-- Gyere velem labdázni! -- fogja meg a kezét egy szőke kislány, s húzza a labda felé.
Lép egyet Zsófi tétován, hátra néz, szemében könny: -- Ne hagyj itt, kérlek anyu! -- s két nagy könnycsepp gördül végig orcáján.
Megérti anyja e néma kérést, bátorítóan mosolyog: -- Játssz, csak játssz nyugodtan édesem.
A többi gyermek is közrefogja Zsófit, kiabál egyik is másik is: -- Ide, ide dobd a labdát nekem!
S repül a pettyes labda, vidám a kis társaság, csak Zsófi szeme rebben néha-néha hátra, hol anyu áll.
Abba is hagyja a játékot, bár csalogatóan hívja a sok gyerek, de a kislány anyjához bújik: -- Menjünk haza. -- súgja.
Köszönni is elfelejt Zsófi, úgy szedi a lábait.
Óvó néni int: -- Holnap reggel várunk, én és a társaid.

Az első nap

Megszólal a falióra kis kakukkja: -- Kakukk, kakukk hét óra!
-- Ne hangoskodj! -- morog rá Zsófi. -- Aludni szeretnék! -- s fejére húzza a takarót.
-- Nem úgy van az! Fürgén ki az ágyból! egy-kettő a fürdőbe! -- szól be az ajtón anya.
Zsófi meg sem moccan. Úgy tesz, mint, aki nem hallja. Remeg a gondolattól, hogy mennie kell óvodába.
De jaj, anya, mily könyörtelen, Takaróját lerántja róla hirtelen!
-- Sietni kell kislányom, mennem kell dolgozni a gyárba, de előtte téged beviszlek hamar az óvodába.
Soha még így nem esett rosszul Zsófinak a felkelés. Reszkető kezével sehogy se ment a fésülködés. Húzta, ráncigálta szép hosszú haját, de a fájdalmat nem érezte egyáltalán.
Nagyobb volt szívében a harag és a félelem:
-- Miért tesz ezt vele anya? Miért hagyja ott az óvodába? -- sehogy sem értette.
Akármilyen lassan is, de elkészült mindennel, indulásra várva állt az ajtóban könnyes szemmel.
-- Gyere Zsófikám, siessünk, mert elkések. -- fogta meg a kislány kezét édesanyja.
-- Várj anyu! -- kiáltott a gyermek, s futott vissza a szobába. A Brumi mackójával jelent meg újra: -- Őt a világért itthon nem hagyom! -- mondja.
Elől ment anya kézen fogva húzta Zsófit.
Zsófi pedig maga után húzta a kis macit.
Mosolyogtak, akik látták így őket az utcán, buszon, villamoson.
Így értek az óvodához, nem vették észre, hogy egy kis cirmos cica utánuk oson.
Visít Zsófi, könnyei csurognak: -- Anyu értsd meg kérlek, nem akarok itt maradni!
Óvó néni türelmesen és kedvesen szól a kislányhoz: -- Adj puszit anyukádnak, s gyere a pajtásokhoz.
Két kézzel kell lefejteni Zsófit anyjáról, aki nem tud megszólalni a fojtogató sírástól.
Érzi a kis cica, hogy valami nagy baj van most, s mindent elkövetne, csak tudna a kislányon segíteni.
Toporzékol,rúg, vág Zsófi: -- Anyu, anyu ne hagyj itt!
-- Ha munkámnak vége, jövök érted!
De ez nem vigasztalja Zsófit.
Odaszalad Eszter, Sári és Dani is: -- Ne sírj, gyere velünk játszani!
-- Nem akarok! -- szipog Zsófi, és rájuk sem néz.
Nem fogadja el a reggelit sem, pedig csábítóan kacsint rá az asztalról a finom édes méz.
Csak fogja két kezében mackóját s el nem mozdulna a a fal mellől, a könnye továbbra is folydogál a két szeméből.
Ragyogóan süt a szeptemberi nap. Hívogatóan hinti szét melengető sugarait.
Ki is mennek az udvarra játszani, futkosni a gyerekek.
Hintáznak,karikáznak, labdáznak és kergetőznek.
Csak Zsófi áll a kerítésnek dőlve, vágyakozva néz ki a járókelőkre.
Könnye még mindig nem apad, s a sok fújástól az orra is jól bedagad.
Egyszer csak felfigyel a cirmos cicára, aki nem tágított az óvoda kerítése mellől.
Látja a kislány bánatát,kitalálja annak fájó gondolatát.
Eszébe jut ismét, hogy segítsen rajta, így begörbíti hátát, farkát magasba tartja.
-- Minyájú pici lány, miért itatod az egereket?
Beugrik a kerítésen és Zsófi lábához dörzsöli selymes szőrét: -- Ne sírj! -- dorombólja halkan. -- No ne sírj már, itt maradok veled, s ha te is akarod a barátod leszek.
Abbahagyja Zsófi a szipogást s felemeli arcához a kiscicát.
-- Persze, hogy akarom, hogy a barátom legyél. -- s eljátszanak ketten, míg meg nem szólal a templom harangja, jelezve, hogy itt a dél.
-- Most menj be szépen Zsófikám a többi gyerekkel és edd meg az ebéded. Alvás után várlak megint, s ha érted jön anyukád, elkísérlek haza.
Be is megy a kislány az ebédhez ülne, ha el nem eredne újra a könnye.
-- Anyut akarom! -- zokog fel.
Óvó néni megsimogatja, bátorítóan mosolyog:
-- Egyél Zsófi hamar. Nézd a többiek is esznek, Sári és Dani már másodszor merítenek.
Megpróbálja Zsófi lenyelni könnyeit és vele együtt egy pár falatot, de nem tudja elfelejteni a gondolatot: -- Miért hagyta itt anya? Jön-e érte majd, vagy elfelejti?
Ezekkel a szomorú gondolatokkal bújt be kis ágyába, de sehogy sem tudott elaludni. És ahogy így álmatlanul sírdogálva forog jobbra-balra, ekkor egy pici, piros ruhás kedves lény ugrott mellé az ágyba.
-- Pszt, ne félj! Én vagyok az álommanó, messziről jöttem,
Üzentek értem, s azon nyomban nagy sebesen repültem.
idetelepedek kényelmesen a párnád szélére,
S álomport hintek álmos két szemedre.
Hunyd le kis szemed, aludj csendesen,
Álomország tündére fogad téged kedvesen.

Egy ugrás csak, s már itt is vagyunk meseország kellős közepében,
Nézzünk körül kissé a madarak és állatok sűrű erdejében.
Széthajtja Zsófi a bokrok üde zöld és harmatos ágait,
Mereszti szemét és csodálkozva nézi az állatok játékait.
-- Nézd manócska! Ugrálnak, bújócskáznak vidáman!
-- Igen Zsófiám épp úgy, mint ti játszotok az óvodában!

Egyetlen madárka és állatka sem sír, nem húzódik félre,
Felszabadultan, boldogan játszanak óvó nénik örömére.
S ha eljő az idő, anya, apa siet értük, haza viszik őket,
Délután szüleikkel beszélgetnek, játszanak, készítenek etetőket.
-- Véletlen sem kell attól tartaniuk, hogy anyjuk ott felejti őket?
Kérdi Zsófi szipogva. -- Nem ám, hiszen anya gyermekét szereti!

Elővesz a manó akkor egy csodálatos varázstükröt, a lányka elé tartja:
-- Nézz bele Zsófi -- biztatja -- ez szüleidet neked megmutatja.
-- Jé! Ott van anyu, dolgozik, a számítógépet programozza!
-- Ott meg apu! --kiált a kislány.-- Ő meg a cipőt foltozza!
Mind a ketten munka közben sűrűn az órára néznek,
Sietnek, hogy gyermekükért az óvodába időben érkezzenek.

Ugye, ugye, most már tudod, hogy nincs miért sírnod,
Ha felébredsz vidáman kell a gyerekekkel uzsonnáznod.
Szót fogadott Zsófi a kis manónak, elaludt mélyen,
S ébredés után nem sírt, az asztalhoz ült szépen.
Egymás után nyelte a finomabbnál finomabb falatot,
Amikor jól lakott, eltette a cicának a maradékot.

Tárt karokkal futott édesanyja elébe: -- Jó, hogy jöttél értem!
-- Ahogy a munkámmal elkészültem, siettem, ahogy ígértem.
Óvó néni beszámolt a nap eseményeiről részletesen:
-- Nem volt a kislánnyal semmi baj, délután különösen.
Szeretettel nézett Zsófira anyu, simogatta haját büszkén,
Apa is boldog lesz, hogy úrrá lett a bátorság kicsi gyermekén.

Otthon Zsófi csak mesélt, csak mesélt a cirmos cicáról,
A piros ruhás álommanóról, s a gyönyörű Álomországról.
-- Nem félek ezután az oviba menni! -- kiáltott örömmel,
--Dolgozhattok nyugodtan, én várlat benneteket türelemmel.
-- Óvó néni vigyáz rám és jóra tanít, a pajtásokkal játszom,
-- Cirmi cica a barátom s alvás közben Meseországot bejárom!

Zsófi óvodába megy

Születésnap

Kis szobában, kis asztalkán, kicsi tortán három gyertyaszál,
Előtte önfeledt, boldog mosollyal egy pici gyermek áll.
Számolgatja a gyertyákat: egy, kettő, három,
Két kezével tapsol egyet: ugye anyu, elfújhatom?

Bólint anya, szemében könny: persze kicsim, rajta!
Egy nagy fújás és elalszik minden gyertya.
Felkapja apa a gyermeket és lendíti magasba,
Ünnepel mindenki, hisz születésnap van ma!

Zsófika most lett három éves éppen,
Zafi kutya vakkant egyet,örömét fejezi ki eképpen.
Kicsi gazdám nagyon szép a tortád, oh, de finom is lehet ...
Zsófi kezéhez nyomja nedves orrát: jut nekem egy szelet?